fbpx
Töltődjön fel a természet lágy ölén

Vegyen egy mély lélegzetet – Gölnicbánya

Töltődjön fel a Szepes-Gömöri Érchegység gyönyörű környezetében az egykori királyi bányaváros, Gölnicbánya környékén. A közkedvelt  Thurzófüred  felett egy turistaösvényt is talál, ahol a levegő még a vártnál is sokkal üdítőbb. Ez az Oxigénösvény garantáltan felfrissíti tüdejét. Egy jóleső séta a természetben, gyalogos turisták számára, télen akár sífutóknak is, amelynek kiindulópontja a Perši jarek, ahol erdei forrásvizet is ihat.  Séta közben pihenni is lehet, például a Királybükk melletti padon, de ha ennél nagyobb kihívások elé is szívesen néz, megmászhatja az Éles-hegyet, ahonnan szép kilátás nyílik a Thurzói-völgyre, a Folkmári sziklákra vagy a Kojsói havasokra. Az útvonal végéhez közeledve látogassa meg a Nyugalom oázisát a Thurzói-völgyben, a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolna felett.


Mutassa meg erejét – Káposztafalva

Tegye próbára állóképességét és tornázzon egyet közvetlenül az ébredező természet lágy ölén. A Terra Incognita dotációs program által is támogatott projekt keretén belül a Zöld hegyen két tematikus látnivaló valósult meg:  A harcos útja, amely az ember történetét meséli el a hely történek fényében. Ez egy ún. élményösvény  –egy kardio-út,  egy kihívás a harcosok számára, amelyen fapadokat és korlátokat helyeztek el. Az érdeklődő látogatók így ellenőrizhetik fizikai erőnlétüket, de aki nyugalomra vágyik, az meg is pihenhet, a várhegy felé, félúton.  A másik tematikus attrakció az ún.  „Bűvös Erdő“, amely a természet erejét jeleníti meg. Ez egy többfunkciós játszó-és pihenőpark, ahol az első a pihenés és a környező természet hangulatának érzékelése.


Itt megdobban a kalandorok szíve  – Sajóréde

Fedezze fel magában újra a télen szunnyadó kalandort és induljon el Sajórédére, hogy felkeressen egy tanösvényt. A Sterminy nad Hamriskami elnevezésű útvonal Dobsina városát és Felsősajó községet köti össze és felejthetetlen élményt nyújt, ha végigsétálunk rajta. Az ösvényen 7 élményelemet helyeztek el: hinta, kilátással, fák között kanyargó járda, fából készült lépőlapok, mászófal, egy parittyás pad, erdei csúszda és fa-mászókák.  A tanösvény része két tájékoztató tábla is, amelyeken magáról az ösvényről és a község bányásztörténelméről olvashat, két állomáson pedig háziállatokat is láthat. A tanösvény egész évben látogatható, az ideális időszak azonban április 1. és november 30. közé tehető.


A romantikus lélek ébredése   – Berdárka

A tavaszi hangulatot a Kassai régióban leginkább az aprócska falu,  Berdárka határát fedő cseresznyéskert határozza meg, amelynek híre már a régió határain kívülre is elért.  Nyáron az ünneplő fehérbe öltözött fák, nyáron a több fajta termés, ősszel a színek gazdagsága és télen a mindent elárasztó nyugalom – ez a táj minden alkalommal elbűvölő.  A községben és annak környékén jó minőségű ivóvíz-források is fakadnak.


Fürdőzés a természet lágy ölén – Stósz

Szlovákia délkeleti részén, a Szepesi Érchegység és a Szlovák Karszt határán, egy vegyes erdő festői környezetében található a bájos Stószfürdő.  Ha Ön is szívesen levetné a hétköznapok stresszét és szereti a szép tájat, itt biztosan jó helyen jár. A fürdő környéke egy gyönyörű parkerdő, kis patakkal, kaszkádokkal és szökőkúttal, azonnal rabul ejti az érkezőt. A parkerdőben 200 fajta ritka virág és fa nő. A fürdő egy enyhén ingerlő klímájú környezetben fekszik, ezt a tulajdonsága egyben az egyik természetes gyógyhatása. A karsztos barlangban a barlangterápiát is ki lehet próbálni.


Hallgassa a madarak énekét  – Perény-hími halastavak

Ha tökéletes nyugalomra vágyik, a város nyüzsgése után, lenne egy egyedülálló tippünk. Látogasson el a Perény-hími halastavakhoz. A terület legmagasabb pontja egy kilátó a perényi halastavak partján, Perény-hím község közelében. A halastavak területe védett, a Bódvai depresszió vizes élőhelyein található halastavak eredeti élőhelyére vonatkozó védelem alatt áll, mint a táj értékes eleme. A védelem fő indoka az a tény, hogy a halastavak a madarak jelentős fészkelőhelyei és megállói a vándorlásuk során. A kilátót 2021-ben építették. A tetejéről nagyszerű kilátás nyílik a környező halastavak felszínére és a fészkelő madarakra. A halastavakhoz a Perény-Hímet és Felsőláncot összekötő közút felől lehet eljutni. Itt kezdődik a védett területhez kialakított tanösvény is. Az első tájékoztató táblától a kilátóig tíz perc alatt el lehet jutni.


Próbálja ki az erdőfürdőt – Vinnai tó

Az erdőfürdőzés Japánban alakult ki (Shinrin Yoku). Az emberek ugyanis rájöttek, hogy az erdőnek számos jótékony hatása van az egészségünkre. Az erdő természetes közegünk, hiszen az ember évmilliókon át a természettel szoros összefonódásban élt.  Az erdőben ezért ösztönösen kellemesen érezzük magunkat. A madarak csicsergése, a patak csobogása, a fák koronáját átszelő napsugarak….

Miért annyira egészséges az erdőfürdő ?

Az erdei levegőben röpködő láthatatlan anyagok miatt. Ezeket az anyagokat, a fitoncidokat a fák saját védelmükre is termelik. Így védekeznek a baktériumok, vírusok, gombák és a rovarok ellen. A fitoncidok útján áradásul kommunikálni is tudnak a fák egymás között! A bennük lévő különféle terpéneknek köszönhetően rendkívül illatosak. Az erdőfürdő során tehát terpénekben fürdőzünk, a „fák illatos koktéljában“. És éppen a terpének azok, amelyek felelősek az egészségi állapotunk közvetlen javulásáért.

 


Nyugalom a vulkán tövében  – Vinna

Fedezze fel Szlovákia egyik legszebb táját. Tavasszal nem csupán a gyönyörű erdővel benőtt lejtők ébredeznek, hanem a vízfolyások is, a tavak és a tengerszemek, a jég alatt eltöltött tél után vízfodraikba új erőt lehel a tavaszi szellő. Egy ilyen gyönyörű helyszín a zempléni Tengerszem is. A Vihorlát hegység (618 tszf.) tövében kialakult tengerszem a hegy vulkanikus tevékenységének megszűnése után született. A tengerszem eredete, fekvése, fizikai, kémiai és biológiai működése miatt kivételes. A Keleti Kárpátok tájvédelmi területén fekszik, állami természetvédelmi rezervátum, flórája és faunája is védett. Ez a legnagyobb elkerített vulkanikus tó Szlovákiában, területe 13 ha. Felszíne felett magasodik a vihorláti csúcsok egyik dominánsa, a Szinnai szikla, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a környező hegyekre és völgyekre.