Páduai Szent Antal kápolnája (Kaplnka sv. Antona Paduánskeho)
A Hrádokon álló kápolnát a gótikus kassai Szent Mihály kápolna másolatának tartják. Az újgótikus kápolna megépítésének gondolata - a Sztáray-család kriptájaként - gróf Sztáray Antal fejéből pattant ki. Megvalósítását már nem érhette meg - az építkezés megkezdése előtt néhány nappal elhunyt (az építési munkálatok vezetésével,amelyek 1893. szeptember 2-án kezdődtek, William Fröde német építészt bízták meg, aki a tervet rajzolta). Az építkezést tehát a Sztáray-család vagyonának kezelője finanszírozta, ill. a gróf felesége, Batthyányi Franciska. A hrádoki Páduai Szent Antal kápolnát 1898-ban fejezték be és szentelték fel. A toronyban egy harang lakik, amelyet Valser Ferencz öntött Budapesten 1894-ben, és a bejárat felett - a tümpanonból - a Sztáray-címer emelkedik ki, 1893-as keltezéssel. A kápolnában és előtte a Sztáray-család tagjait, ill. rokonaikat temették el. A kápolna közelében található a Vörös hadsereg temetője, egy kiterjedt zsidó temető és az a ház, ahol Teodor Jozef Mousson festő élt és alkotott (ma csillagvizsgáló).