1. Lépd át a határt
Közvetlen vasúti vonal
Helyezkedjen el kényelmesen és élvezze a gyorsvonat zakatolását, történelmünk egyik legnagyobb rebellisének életútját követve, meg-megállva az egyes állomásokon. II. Rákóczi Ferenc vezette az utolsó és egyben legnagyobb Habsburg-ellenes rendi felkelést. Amikor 18 évesen, 1694-ben Sáros megye ispánja lett, gazdaságilag és kulturálisan is fel szerette volna virágoztatni a gondjaira bízott vidéket. Ismerte szépségeit és legféltettebb álmaiban bizonyára arról álmodott, hogy a Rákóczi-nemzetséghez kötődő helyszíneket gyors és kényelmes vasút kösse össze. Ő maga is gyakrabban lett volna Kassán, ha rendelkezésére állhatott volna egy ilyen expresszjárat. Ma már számos oktatási intézmény, utca, tér, természeti és kulturális emlékhely viseli a fejedelem nevét nemcsak Szlovákiában és Magyarországon, hanem egész Európában, sőt az Egyesült Államokban is. Szálljanak be, indulunk! Kihagyhatatlan megállónk lesz Borsi község, csupán néhány kilométerre a Sátoraljaújhely és Szlovákújfalu (Slovenské Nové Mesto) közötti határátkelőtől. A Borsi kastély közelében, a magyar oldalon gyönyörű emlékhelyeket találunk, amelyek a fejedelem nevét viselik. A Regéc felett feltörő Rákóczi-forrás nincs messze a Nagy-Bekecs lejtőjén álló Rákóczi-sziklától. Hollóháza felett, a Nyíri patak közelében az erdő egy másik Rákóczi-forrást rejt. Makkoshotyka és Újhuta között, az erdő kellős közepén találunk egy Rákóczi-kutat. A túrák szerelmesei pedig Károlyfalván Rákóczi fája alatt pihenhetnek meg.
Vonatjáratok és jegyek itt találhatók.
2. Saját címert készíteni
A Borsi kastély, Rákóczi szülőhelye
Az útvonalunkon szembetűnő megállója Borsi község és a Rákóczi-kastély, a reneszánsz építészet gyöngyszeme. Szeretettel várja a kultúra és a történelem iránt érdeklődőket, az ínyenceket és minden kedves látogatót, aki az itt kialakított szállást és éttermet is szívesen igénybe veszi. A helyhez kötődő legértékesebb történelmi adat, hogy 1676. március 27-én ebben a kastélyban látta meg a napvilágot az utolsó Habsburg-ellenes felkelés jövendőbeli vezetője, II. Rákóczi Ferenc. A korabeli bútorokkal berendezett szobák a régen elmúlt idők hangulatát idézik. A kiállítás segítségével megismerhetjük II. Rákóczi Ferenc életét, a Rákócziak sorsát és a kastély történetét is. Az épület jellegzetes eleme a számos reneszánsz stílusban díszített ablak. Ezek az ablakok és ajtók a mai napig fennmaradtak. Nézzünk hát be az egyiken, mintha éppen II. Rákóczi Ferenccel együtt lépnénk át a küszöböt.
Virtuális valóság
Legyen a történések középpontjában, kezdjük a legelején, amikor megszületik a kastély történetének legjelentősebb fejedelme. A második szín néhány hónappal II. Rákóczi Ferenc születése után zajlik. Ekkor Zrínyi Ilona és a kis Rákóczi költözését követhetjük végig. A harmadik felvonásban részt vehetünk a vár ostromában és megvédésében. Ez aztán az élmény! A negyedik részben Rákóczi már felnőtt emberként tér vissza a kastélyba, díszlövéssel és gazdag lakomával fogadják.
Szabadulószoba
Rákóczi a többi császár-ellenes felkelővel együtt Bécsújhelyre került. Világos volt számára, hogy ha nem szökik meg, nem kerülheti el a felségárulásért járó halálbüntetést. Szökését gondosan megtervezte. És önöknek is ezt kell tenniük, a szabadulószobában. Hajrá, mindent bele!
Panoráma-vetítés
A 15 fő befogadóképességű vetítőteremben 360 fokos panorámában láthatjuk a filmeket. Az 5-6 perces filmek nemcsak lenyűgözőek, hanem ismeret-terjesztőek is, minden korosztály talál bennük érdekes tudnivalót. A mulatságos rajzfilm II. Rákóczi Ferenc életét mutatja be, és egy rendhagyó repülőtányérban ülve megismerhetjük a Kárpátok őshonos fafajtáit és felülről szemlélhetjük az ismert Rákóczi emlékhelyeket. Igazi különlegesség a magyar és szlovák karikázót bemutató film, a kör közepén ülve, a táncosokat nézve egészen új élményben lesz részünk.
Rákóczi három születése
A Rákóczi három születése c. kiállításon a kastély történelmén kívül megismerhetjük az uradalomban zajló életet, az újkori Európát és természetesen a Rákóczi-család életét. II. Rákóczi Ferenc életét a születését megelőző napoktól kezdve egészen rodostói haláláig végigkövethetjük, megismerve a fejedelemnek emléket állító emlékműveket is. Ki-ki elképzelése szerint válogathat a különböző témákban. A budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kreatív csapata, szakértőkkel együttműködve egy rendkívül érdekes, interaktív kiállítást álmodott meg, amely csak itt látható, mintegy 1000 m2-es területen.
Étterem
Tetszett, amit látott? Esetleg még mindig a múlt hangulatában ragadt? Semmi gond, foglaljon helyet nyugodtan a festői környezetben kialakított étteremben. Az étlapon gazdag a választék, a hagyományos magyar konyha remekei sem hiányoznak. A kedves vendégekről tapasztalt, szakértő személyzet gondoskodik, kiváló fogásokkal. Kóstolja meg a hagyományos halászlét, a bográcsban főtt babgulyást füstölt hússal vagy a kukoricabundában sült pisztrángot, azt bizonyára maga Rákóczi is előszeretettel fogyasztotta.
Szállás
Annyira rabul ejtik majd a Rákóczi életét átszövő rejtelmek, hogy nem is lesz kedve visszatérni a valóságba. Válasszon tehát a 13 superior besorolású szobákban kínált szállások közül, amelyek a brigadérosok nevét viselik és a három deluxe szoba közül, amelyek az erős Rákóczi-asszonyokról kapták nevüket. A deluxe szobák a kastély történelmi részében találhatók, valószínűleg ez lehetett az a női szárny, ahol a herceg megszületett. A szobákba egy ámbituson át jutunk, ahonnan gyönyörű kilátás tárul az udvarra. Az előszobában egy kényelmes ülőgarnitúra áll, ahol akár olvasás közben is pihenhetünk. Innen nyílik a 3 deluxe szoba.
3. Szelfizni II. Rákóczi Ferenccel
Rodostó – a Kassai Kelet-szlovákiai Múzeum kiállítása, hasonmása annak a háznak, ahol a fejedelem száműzetése idején élt
Beszállás, megyünk tovább, folytatva utunkat az időben és térben, egyenesen Kassára. Az út hossza csupán egy óra. Minden állomáson, minden figyelemreméltó helyen készítsen szelfit, ezúttal pedig egy igazán különlegeset, egy szelfit magával II. Rákóczi Ferenc fejedelemmel. A közös múlt történelmi térképén egy másik épület is magára vonja a figyelmet, II. Rákóczi Ferenc Emlékháza, a Rodostói-ház. A fejedelem mozgalmas életét áthatja Közép-Európa és nemzeteinek drámai sorsa is. A Fazekas utca udvarán, a Hóhér-bástya területén álló épületben először 1991-ben nyílt meg a Kelet-szlovákiai Múzeum kiállítása. A ma látható tárlat 2013-ban készült. Azt a környezetet idézi fel, ahol II. Rákóczi Ferenc és bajtársai éltek száműzetésben a törökországi Rodostó városában, a Tekir Dag hegység lábánál, a Márvány-tenger partján, Isztambultól nyugatra. A kiállítást végignézve megismerhetjük II. Rákóczi Ferenc személyiségét, életútját és halálát a száműzetésben, valamint maradványainak hazahozatalát és ünnepélyes újratemetését Kassán, 1906-ban. Az Emlékház központi helyisége a tágas étkező, amelynek több elemét állítólag maga Rákóczi készítette és díszítette. A kiállítás további részében korabeli fegyverek, metszetek, festmények láthatók, a Rákócziak családi portréi és törökországi akvarellek, valamint a felkelők által vert pénzek és érmék, korabeli török bútorok, Rákóczi személyes tárgyai és a halálával és kassai újratemetésével összefüggő tárgyak is.
4. Utazni az időben
Szent Erzsébet-székesegyház – II. Rákóczi Ferenc végső nyughelye
A Rákóczi-kriptát 1906-ben alakították ki a Szent Erzsébet-dómban. A sírboltban nemcsak II. Rákóczi Ferenc fejedelem maradványait helyezték el, itt nyugszik édesanyja, idősebb fia és hű bajtársai. A kripta felett látható Dudits Andor falfestménye Rákóczi életútjáról. II. Rákóczi Ferenc sírja immár több mint száz éve a kassai Szent Erzsébet-dóm középkori kriptájában található. II. Rákóczi Ferenc rehabilitását követően, amikor Bécs visszavonta az őt felségárulónak kikiáltó császári rendelkezést, kezdetét vették a földi maradványainak Kassára szállítására irányuló előkészületek, hogy méltó nyughelyen pihenhessen. Miután Ferenc József császár hozzájárult a fejedelem és bajtársai földi maradványainak hazaszállításához Törökországból, megépült a kripta. Az újratemetés 1906. október 29-én volt. A ceremónia reggel fél nyolckor vette kezdetét , Kassa utcái zsúfolásig megteltek, számos városokból jöttek el tisztelegni a nagy fejedelem előtt. A gyászmenet a mai Masaryk (akkor Klobusniczky) utca felől haladt a Fő utcáig és a Szent Erzsébet-dómnál ért véget. Mielőtt a tömeg megindult, 24 díszlövés hangzott fel az ágyúkból és megkondultak a kassai harangok. II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona és Rákóczi József szarkofágjában két koporsó nyugszik. Rákóczi koporsója ciprusfából készült, maradványai egy párnán pihennek, amelyet borsi és nagysárosi földdel töltöttek meg. A cipruskoporsót egy rézkoporsóban helyezték el. Zrínyi Ilona földi maradványai szintén cipruskoporsóban és egy rézkoporsóban nyugszanak. Ezeken kívül egy kisebb cipruskoporsó is található még a szarkofágban, benne koponya, egy karcsont, egy combcsont és öt borda – Rákóczi József földi maradványai. Rákóczi szarkofágját a fejedelmi címer díszíti. Oldalain a Zrínyi és a Hesseni címer látható.
5. Grófként kikérni egy kávéton úgy, mint egy arisztokrata
Kávézó az Andrássy-palotában (ma Aida)
Nos, ha megvolt a halászlé és a gulyás, mi lenne, ha egy palotában kávézna, akár egy vérbeli arisztokrata? A történelmi városközpontban álló épületek a 19. század végétől többnyire megmaradtak és nem is változtak jelentősen. Érdekes történet fűződik azonban a Fehér utca és a Fő utca sarkán álló házakhoz. A Fő utca 81. alatt álló Andrássy palota, ahol ma az Aida cukrászda van, korábban egészen másképp festett. Ezen a helyen eredetileg ugyanis egy sokkal szerényebb épület állt, amelynek Andrássy Dénes gróf volt a tulajdonosa. Mivel az egyemeletes ház építészete, amely egy fedett átjáróval kapcsolódott a Fehér utcához, nem versenyezhetett a Desewffyek vagy a Forgáchok palotáival, a gróf úgy döntött, elbontja és helyére egy sokkal pompásabbat emel. 1898. április 25-én láttak neki a régi „palota” lebontásának és az új rekordidő alatt, már 1899-ben elkészült. A mai Andrássy-palota alatt fekvő telken valaha három középkori ház állt. A középsőt időközben lebontották és a 19. század elején a telek üresen állt. A két másik ház tulajdonosa 1800-tól Andrássy István gróf lett, a család monacói ágának leszármazottja. 1830 után fiára, Andrássy Györgyre szálltak át az ingatlanok, aki az üres telket is beépítette, így 1841-ben már három ház volt látható. A tulajdonos ezeket 1851 és 1856 között összeépítette és egységesítette a homlokzatot. Így jött létre egy nagyméretű palota. Ebben a szerény palotában született meg 1823. március 3-án Andrássy Gyula gróf, a későbbi zempléni ispán, az 1848/49.es felkelő nemzeti gárda parancsnoka, később pedig a magyar kormány miniszterelnöke. Ő volt Erzsébet királyné kedvence, 1871 és 1879 között az osztrák-magyar monarchia külügyminiszteri posztját látta el. A soron következő tulajdonos, Andrássy György lakások és üzletek részére adta bérbe a földszinti helyiségeket. A háromszintes épület neobarokk stílusú, fő homlokzata nyolctengelyes, gazdagon díszített. Az építkezést a Jakab-testvérek és Répászky Mihály cége végezte. A fő homlokzatot a tető alatti párkányzaton az Andrássyak címere díszíti. A palota földszintjén egy luxus kávéház volt, biliárd-asztalokkal, amely egészen a második világháborúig működött. A háború alatt itt volt a fasiszta nyilaspárt székhelye. A háború után áruház nyílt az épületben, Hernád néven, 1970-ben pedig ez lett a Élelmiszerház /Dom potravín/. A kilencvenes években az Aida cukrászda kapott itt helyet. 1982-ben az épületet kulturális műemlékké nyilvánították, később pedig nemzeti kulturális műemlék lett.
6. Megidézni Budapestet Kassa szívében
Az én kis Budapestem kávézó (Moja malá Budapešť)
Minden kiránduláson jólesik felidézni az édes otthont, ezért az expresszünk történelmi útvonalának újabb állomása Kassa egyik legédesebb és legnyugodtabb helye – az Én kis Budapestem kávézó, a város szívében, kiváló éttermek közelében. A korábban ismeretlen udvarban kialakított a kedves hely már röviddel a nyitást követően belopta magát a vendégek szívébe. Kóstolja meg az otthon ízeit ebben a kávézóban, ahová a kávé egyenesen Budapestről érkezik, van sok finom desszert, szívélyes a kiszolgálás. A zölddel befuttatott fal mellett nemcsak üldögélni, hanem táncolni is lehet, mégpedig a szabad ég alatt, a bachata, salsa vagy kizomba ritmusára.